én magam

1981. október 20., Szekszárd, Tolna megye. Itt történtek az első események. Zombán éltem az első 18 évemet. A gyerekkorom nagy részét, vagyis első 14 esztendőt poros földesutakon biciklizve töltöttem egyedül - legalábbis ezek voltak a legizgalmasabb momentumok.

Meghatározó élménynek számít az egész középiskola, legfőképp, hogy a felsőoktatást nappali tagozaton teljesen elkerültem. '95 és '99 között az ESZI padjait koptattam, bár inkább diákönkormányzati berkeken belül szervezett rendezvényekkel foglalkoztam, mint tanulással. Ennek ellenére egész hátralévő életemre nézve a leghasznosabb tudás ragadt rám - a problémamegoldás konstruktív kezelése és a logikus gondolkodásra törekvés.

Az érettségi másnapján reggel 5.10-kor indultam a fővárosba első munkanapomra egy nagy utazótáskával, albérletet délután kerestem. Az izgalmas munkahelyek mellett folyton költözgettem, laktam a III., V., XI., XIII. és a XIV. kerületekben.

2002 óta blogolok és fotózom, utóbbiban kitartóan nem bírok túllépni az amatőr szinten. Emellett imádok túrázni, 2007 eleje óta rendszeresen futok, 2008-ban pedig biciklire váltottam, mondhatjuk úgyis, hogy visszatértem gyerekkori szerelmemhez :)

oldal tetejére

Pál Tamás

30, Budapest
szavak és webdolgok bűvölése



 

További mondások
 
 
 

Pál Tamás © 2010 × levél nekem × kattanj: SzoborLap.hu